Több mint 700 szakember jött el a START 2023 Épületgépészeti Évindítóra

2023. február 02. csütörtök, 19:38

Kiemelkedően sikeres volt a február elsején megrendezett START 2023 Épületgépészeti Évindító rendezvény. A rendezvény látogatói négy teremben öt különböző tematikus szakmai programon vehetett részt, amelyeken negyvenöt előadás hangzott el, és igen nagy érdeklődés volt tapasztalható a kiállítói standoknál is. Nemcsak a rendező, a Magyar Épületgépészek Szövetsége vezetői és munkatársai, hanem a résztvevők, a szakmai partnerek és a kiállító cégek is sikeresnek minősítették a rendezvényt.

 

   



A mérnöki kamarai továbbképzés mellett az energiahatékonyságról, a klíma- és légtechnikákról valamint a hőszivattyúzásról hangzott el a legtöbb előadás. Újdonságként a végzős épületgépészeti szakmát tanuló hallgatók külön programon vehettek részt, amelyen az utóbbi évek két nemzetközi versenyén kiváló eredményt elérő kortársuk tartott élménybeszámolót, majd a legszebb budapesti új beruházások rendszereiről hallgattak meg előadásokat.

 

   

 

Az energiahatékonysági és komfort tematika teljes programja rövidesen elérhető lesz a MÉGSZ YouTube oldalán!

 

































Utoljára frissítve: 2023. február 03. péntek, 09:41